Kicsivel hamarabb az előzetesen egyeztetett időpont előtt jelezte Pollyka tenyésztője, hogy sikeresen megkapta az oltását, minden rendben van vele, és ha szeretnénk már a hétvégén hazahozhatjuk.
Aki járt már kutyatenyésztőnél, az tudja hogyan kell elképzelni egy olyan helyet, ahol több alomból származó pár hetes kutyusok összevisszasága van, gondolok itt a kölykök közötti versengéstől kezdve az itt-ott pisiig, ami ebben a korban egy főállású takarítónő segítségét igényelné. Ráadásul többféle kutya is tartozott a házhoz, így a kertbe sem tudtak kimenni, bent a lakásban rosszalkodott egy tucat szőrmók.
Polly Kutyus a Megmentése Után
Mint ahogyan már említettem 6 hetes korában találkoztam először Pollyval, megölelgettem és megsimogattam, amit ő kedves kis puszikkal hálált meg. Igazából akkor dőlt el hogy ő lesz az én kutyusom, távozásom előtt pedig megígértem neki, hogy két hét múlva érte jövök és megmentem, addig még bírja ki valahogy ott. Azon a hétvégén pont elutaztam, így nem tudtam a hétvégén elmenni érte, ráadásul nem hogy előbb, hanem még a beígért időben sem, mert közben gond lett a szállítmányozó járművel. A "Polly Megmentése" fedőnévre hallgató akciót kisebb kellemetlenségekkel átvészeltük, vonattal mentünk érte egy kis hordozótáskával, amiben szegényke tengeribeteg lett. Mire hazaértünk kisebb sokkban volt, kétszer hányt útközben, de egyszer sem sírt. Beraktuk a kis helyére, ahol szépen elaludt. Egy-két óra alvás után kiugrott a kuckójából és nagy határozottsággal a szoba közepére pisilt. Szerencsére parketta van a lakásban, amin jelenleg nem található semmilyen formában szőnyeg, ez nagyban megkönnyíti a pelenkára való szoktatási időszakot. Pollyka szerencsére gyorsan akklimatizálódott, csak néha sírdogált, gondolom kereste az anyukáját és az alomtársait. Egy épp hogy 8 hetes kiskutya sírása, ami nem is igazán sírás inkább nyöszörgés, kétségbeesett de szolid hangjai szívbe markoló érzést kelt. Viszonylag könnyen sikerült megnyugtatni első este, megismertettem vele a játékait, este kapott vacsorát és újra álomba szenderült. Első éjszakája kicsit nyugtalanul telt, de mindentől függetlenül ő kint maradt a nappaliban, ott sírdogált, és meg sem kísérelt bejutni hozzánk ( az ajtó pedig nyitva állt ). Ekkor még azt gondoltam, hogy így talán jobb is lesz, inkább felkelek majd hozzá, megnyugtatom, majd elmúlnak a félelmei, és így megúszhatjuk az ágyunkba való engedés-leszoktatás megértetését. És meglepő módon ez működött is, viszont reggel 7-kor megint sírdogált, ezért idő előtt felkeltem, játszottunk, adtam neki reggelit ami után ő valahol bekómálva eldobta magát, én meg szundítottam a kanapén amíg még lehetett. Ez a rendszer így ment még pár napig, azután rájöttem, hogy ez így mégsem olyan jó ötlet, de erről majd a következő bejegyzésben.
