Kiskutyám lába szinte majdnem teljesen meggyógyult, pár nappal az utolsó kötelező oltásának beadása után pedig megvettük az első hámját és pórázát is. A csirkét még mindig nélkülözzük, szerencsére nem egy finnyás szerzet, úgy is mondhatnám hogy szó szerint mindenevő a lelkem, hamar hozzászokott a többi kajához aminek egy jó részét én készítem el. Ugyan azt kapja mint ami száraz tápban van, csak egy-két gyógynövény vagy speckó dolog marad ki maximum belőle, nyuszihusi (szegény nyuszi, lehet erről is le fog szokni..) halacska és bárány, rizs, zab, sárgarépa és alma, ilyeneket kap főtt és nyers formátumban. Egy száraz kaját is vettem neki, most a Fitness Trainer Junior halas változatát kapja reggel, ebben nincsen semmiféle szárnyas, merthogy van ám csirkementes hypoallergén táp olyan, ami furcsa módon egyéb szárnyast tartalmaz!
Irány a szabadba, ismerkedés a világgal!
Oltások rendben, egészség rendben, irány az utca! Hahahah:) Na várjunk csak, nem eszik olyan forrón a kását! Először is nagy nehezen sikerült elérnem nála, hogy a kis hámjára amihez az első séta előtti két napon szépen szoktattam ne úgy tekintsen mint egy újabb játékra amit rágcsálhat. Gondolom ebben a korban ez teljesen normális meg a tejfogak stb. de Pollykámnak az élete a rágás. Már azon is gondolkoztam, hogy nem-e miattunk kezdte el harapdálni majd szinte ön csonkítani magát, mert mindig rászóltunk hogy nem szabad-nem szabad-nem szabad, szegényke ezért meg magát rágcsálta..Pszicho kutya.. aminek eredményeképpen semmiben nem tett kárt a lakásban, nagyon jól tudja mit lehet és mit nem. Mondjuk leginkább mit nem.. Amikor végre elfelejtette hogy rajta van a hám és csak úgy járkált mind ahogy szokott elővettem a pórázt és irány a lépcsőház.
Azt olvastam nagyon fontos, hogy mindig én menjek ki először az ajtón, így tudni fogja hogy neki engem kell követnie, jobban mondva neki követnie kell. Nagyon be volt sózva, örült meg tekergett, szaglászott boldogan de ez addig tartott amíg az első akadályba nem ütközött, ez nem volt más mint a LÉPCSŐ. Még sohasem lépcsőzött, van egy szintkülönbség a lakásban de azért az nem ugyanaz. Tüntetőlegesen leült a felső foknál, és amikor látta hogy én elindulok lefelé sírni kezdett. Egy háromemeletes ház tetőterében lakunk, lift nincs a házban úgyhogy nem nagyon volt alternatíva, vagy lecsalogatom a jutalomfalatokkal amiket indulás előtt a zsebembe rejtettem, vagy felkapom és leviszem. Pár perc próbálkozás után feladtam, felkaptam és levittem. A sík terepen már iszkolt tovább, ki a kapun az ismeretlenbe. Érdekes mód kifelé nem láttam hogy bármi baja lett volna ráccsal amin át kellett mennie, talán az első napon még hazafelé se. Érdekes kis hóbortjai vannak egyébként, szinte kényszerbeteg. A második napon egyszerűen el kezdett rettegni a rácstól, nem volt hajlandó átmenni rajta, amibe úgy belehergelte magát hogy a lépcsőtől való félelmét egyszerűen elfelejtette:) Vicces volt ahogy "megmentettük" a rácson való kommandózástól ami után sprintelve szaladt a lépcsőházba ( itt már le szoktam kapcsolni a pórázt had élvezkedjen) egyenesen az első lépcsősor tetejére. Ő maga is meglepődött, megtorpant, lenézett, megvárt minket majd megint szaladt fel egészen az emeletünkre. Lépcső para megoldva. A rács para még további két napig tartott, de az is elmúlt. Ami maradt az a gyerekekkel való tisztes távolság megtartása, és a mély hangú kutyák ugatásától való összetöpörödés.
Mint minden dologban, a sétában is nagyon ügyes! Hihetetlenül gyorsan tanul, az utca szélén leül, ha mondom neki hogy marad, szépen várja a tovább parancsot. A pisilés már simán megy, és a másik dolog is alakul:) Próbálom még most az elején úgy vezetni, hogy ott jöjjön mellettem. Nem akarom hogy őrült módjára szaladgáljon össze-vissza, és ezt a kezdeti örömködés után tudomásul is veszi. Ha ráncigálni akar, akar akkor rövidebbre veszem a pórázt, nem engedem hogy randalírozzon az utcán sem. Most csak egy rövid póráza van úgyhogy be kell szerezni egy automata több méterest, azzal majd szaladgálhat a réten:)
